HTML

csipke és fazék

a nagybetűs. hétköznapok szösszenetei, melybe belecseppennek ünnepi és különleges pillanatok. elvált anyuka két gyerekkel, egy lépésre a negyventől, plusz egy rusnya macska. főzés, filmek, színház és szakralitás, csipke és fazék.

Friss topikok

A levél (retro 7.)

2012.06.05. 18:00 csipke és fazék

Ha senki nincs, ki elringasson, ringasd el magad - ezt énekelgettem magamban, a mamáék meg vannak őrülve ezért a lemezért, még kedden reggel is, amikor nyolc óra után pár perccel csengettek nálunk, én még félálomban voltam, mert esténként nyáron olyan nehezen tudok aludni menni, amíg világos van, és mostanában sokat sétálok körben a faluban, hogy estére már jól elfáradok, ás amikor a mama kiszaladt, hogy kinyissa a kaput, már pár pillanat múlva a nevemet kiáltozta, hogy gyorsan siessek, és én a kis margarétás pizsamámban szaladtam is, csak mezítláb, mert azt rögtön tudtam, hogy nagyon fontos dolog történik, nem érek én rá papucsot húzni, és ott állt az Ede bácsi, a postás, hazajött a nyaralásból, és hozta is nekem azt a levelet, amit már több, mint egy hónapja vártam és vártam. Mosolyogva átnyújtotta, én csak ránéztem, és a mama szokta mondani, hogy amikor izgulok, akkor a szempillám jobban fölpördül, most is biztosan, mert a szívem majd' kiugrott a helyéről, és ahogy ránéztem az Ede bácsira, csak azt mondtam: nagyon szépen köszönöm, hogy megtartotta az ígéretét, és futottam is  vissza az ágyamba, hogy bebújjak a takaró alá, és hogy nagyon óvatosan magamhoz szorítsam azt a levelet. Akkor jöttem csak elő, amikor már alig kaptam levegőt, és a nagymama is szólongatott, hogy kész van a reggeli. Kiraktam az ágyam fölé a borítékot, belebújtam a kék-fehér csipkeszegélyű nyári ruhámba, fejemre kötöttem a katicás kendőm, gyorsan megreggeliztem a vajas kenyeremet zöld roppanós paprikával, egy bögre citromos teával, és máris gondolkodtam, hol olvassam el, hogy megjegyezzem majd minden szavát. Ebéd után költöztem csak ki a diófa alá, vittem egy kockás plédet, friss szódával bodzaszörpöt, a nagypapa a minap hozott nekem három szívószálat a kocsmából, ahol ultizni szokott a barátaival, én mind a hármat egy citromkarika közepébe szúrtam, kivittem még egy tálka friss málnát, az idén olyan finom édesre érett, és elcsentem a nagymama varrós dobozából azt a pici ollót, amivel a varrást szokta visszafejteni, mert azzal akartam nagyon óvatosan kibontani a boríték tetejét. Két és fél órát üldögéltem, feküdtem hanyatt, vagy épp ugráltam a fa körül, mert a Gergőke ötoldalas levelet írt nekem. És kortyolgattam a szörpöt, eszegettem a málnát, néztem az eget és a levelet felváltva, a Zsiga bácsiék a szomszédban meg épp hallgatták a délutáni kívánságműsort az elemes táskarádiójukon kapálás közben a kertben, és mindez keveredett a kakaóvaj illatával, amivel a mama bekent, hogy le ne égjek, mert a nap olyan ragyogóan sütött, bizonyára ő is rettentően kíváncsi volt a levelemre. Öt oldal szomorúság és bánat, boldogság és keserűség, mosoly és könny, dallam és próza, és láttam, hogy a Gergőke a legszebb írásával próbálta megírni a levelet, és rögtön az első sor mellett, hogy "Kiskaticám!", oda volt ragasztva egy apró égszínkék virág, és azon csodálkoztam, hogy semmit nem veszített a színéből, míg ideért, nem száradt el egyáltalán, pedig azon a kiránduláson szedte nekem, ahová a szülei vitték el rögtön pár nappal azután, hogy megérkeztek, mert annyira bánatos volt, hogy nem evett, nem ivott, és gondolták, hogy a jó levegőtől megjön az étvágya, de csak akkor lett neki igazán, amikor megtalálta azt a pici kék virágot, mert az énrám emlékeztette, és azt szorongatta akkor is, amikor megcsúszott a lába a domboldalon, de nem lett semmi baja, csak eltörött a szemüvege, és sokáig tartott, mire az új városban elkészült az új, addig csak bizonytalanul látott, és nem is akarta elkezdeni a levélírást, csak a fejében fogalmazgatta, hogy nagyon szépen tudjon írni nekem. Amikor arról mesélt, hogy amikor kiköltöztek, akkor ő nem csak nem evett pár napig, hanem egy szót sem szólt, akkor nagyon szomorú lettem, amikor azt írta, hogy karácsonykor biztosan hazajönnek, akkor ugrándoztam, amikor azt írta, hogy arra gondol sokat, amikor megbillent a patakparton a lábam alatt a kő, és ő elkapta a karomat, átölelte a vállamat, hogy bele ne essek a vízbe, akkor nekem nagyot kellett kortyolnom a bodzaszörpből, nagyot kacagtam, amikor meg azt mesélte, hogy egy kisváros piacán egy fehér ruhás kismackót választott és hazavitte a Misi mackónak barátnak, annak, akit tőlem kapott, és titokban filctollal kiskaticát rajzolt a fehér ruhára, és a legjobban akkor mosolyogtam, amikor láttam, hogy az elköszönést nagyon sokszor kiradírozta, és végül azt írta bele: annyira várom a leveledet, Kiskatica, mint az új szobám eresze alatt a fecskefiókák a mamájukat, hogy friss gilisztát hozzon nekik a nedves földből. Összepakoltam a kockás plédet, a tálkát, óvatosan összehajtogattam a levelet, megérkezett a papa is a gyárból, és sajnos oda kellett állni a nagymama elé, visszaadni a kisollót, mert már egy órája azt kereste. Senki sem haragudott aznap, csak megsimították az arcomat, ami mégiscsak jól megpirosodott a délutáni napon.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csipkeesfazek.blog.hu/api/trackback/id/tr744560242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ma 2012.06.06. 22:50:56

Bravo, bravissimo! Nem tudom eldönteni, melyik jobb a retro vagy a mai, de nem is akarom:)

csipke és fazék 2012.06.08. 20:23:49

@Ma: nem versenyeznek:), a lényeg, hogy benne legyen a szívem közepéből egy szeletke...