Orgona ága, barackja, virágja, öltözzetek új ruhába, anyák napja hajnalában, illatosan, ezt akkor kellett mindenkinek nagyon hangosan énekelni, amikor elkezdődött a nagy ünnepély a gyárban, amit a Marika néni rendezett a szülőknek, vagyis pontosabban csak az anyukáknak, akik ott dolgoznak, de a papa elintézte, hogy a mama is jöjjön, és különben is engem szemelt ki a Marika néni még az április 4-i iskolai ünnepségen, azt mondta, olyan szépen hangosan szavaltam azt a hosszú verset, hogy a tornaterem legtávolabbi sarkában is felébredt a Jani bácsi, aki gondnok, és neki kellett volna rendesen megszerelni a mikrofont, de az éppen nálam csapta ki az egész iskola hálózatát, és az engem nem zavart, hogy közben az igazgató bácsi próbálta megszerelni, én csak mondtam, kiáltottam a felszabadítás és hála érzetét, de most is csak hangosítás nélkül szerepelek az Anyu című verssel, amitől előre nagyon féltem, mert a mama már akkor elkezd pityeregni, mikor a kék libbenős szoknyám csak kettőt libben a nyitó körtáncban, és láttam is, hogy a versem után, miután a papa vászonzsebkendőjét is elkérte, az előtte ülőnek megkocogtatja a vállát, és mutatja, hogy neki kell egy újabb zsebkendő, de közben meg annyira mosolyog is. Az a hülye Somodi állt mellettem a közös dalolásnál, és azt súgta, hogy a mamám azért bőg ennyit, mert éppen elválnak, és akkor én annyira belerúgtam volna, hogy ez nem is igaz, mert az én szüleim soha, de soha nem fognak elválni, mert annyira szeretik egymást, a papa mindig azt mondja, hogy mama tudja a legjobb csülkös bablevest főzni, és a legjobban tudja a talpát masszírozni, mikor hazajön a gyárból, és csak a mama olyan nő, hogy elengedi a járási focimeccsre is, pedig úgyis kikap a falu, és nem bánja, ha sörszagúan, és cigiszagúan kerül elő, akkor is ad puszit a szájára, a mama meg mindig azt mondja, hogy a papa örül a legjobban az új frizurájának, és ő tudja a legjobban meghallgatni minden nap, hogy mi volt a tantestületben, és hoz neki virágot a névnapjára, mindig ugyanazt, mert megjegyezte, mi a mama kedvence, még ha egy csomószor kókadt is, a mama mindig lepréseli a családi Bibliába, ahol az Énekek éneke már tiszta virágoskert. A mama össze-vissza puszilt engem az ünnepség után, és szorongatott a vonatúton, hazafelé, és mondta, hogy ha egyszer újra választhatna, milyen gyereket kér, akkor mindig csak engem választana, és mondta, hogy nagyon szeretnének nekem kistestvért, akkorát sóhajtott, hogy az anyák napi rajzom felrepült a poggyásztartóig, én meg ekkor kérdeztem meg, hogy ugye megnézhetem az esti kórházas filmet, ami volt már egy hete is, és mama nem tudott nemet mondani. Olyan csuda volt az este, nudlli vacsorára, pirítva, sajttal, mert én úgy szeretem, összebújva néztük a tv-t, és arra gondoltam, hogy nővér leszek én is a baleseti sebészeten és olyan szomorúan, szerelmesen fogok nézni, mint az Ina nővér, és holnap megkérdezem a Gergőkét, nem akar-e ortopéd orvos lenni, mert akkor dolgozhatunk egy helyen, bár most azt hiszem haragszik, mert észrevette torna órán, hogy egy fél fejjel magasabb vagyok nála. Megérkezett Istu is, a mama bátyja, és azt kiáltotta, nem megy ő sehova, nem disszidál Amerikába, mert neki itt van a vad oldal, itt akar ő sétálgatni és megnősülni és olyan kislányt szeretne, mint amilyen én vagyok, bátort és álmodozósat, ott aludtam el, a mama ölében, mert sehogy sem akarózott onnan lemászni, olyan jó, hogy mindenki engem akar gyereknek, milyen jó, hogy nem árultam el, hogy összetörtem azt a régi órát a padláson, ahova nekem tilos fölmenni, de épp kint csodálták a szomszéd új autóját, és ki kellett próbálnom azt a létrát, hova visz, mert úgy képzeltem az angyalok hozzánk költöztek, otthon nekem a legjobb, mikor a papa még egy sörszagú puszit is nyom az arcomra, a mama meg végig simítja a hátam.