csipke és fazék

Vannak jelenségek, melyeket képtelen vagyok megérteni. Pontosabban a végén már nem is vagyok hajlandó. Próbáltam találni egy olyan történetet, amiben egy kedves, régi, mindenki által szívbe zárt akármit, modernizálnak, felújítanak, aktualizálnak, és azt is újra mindenki a lelkébe fogadja, megszereti. Csak azért, hogy a leváltott Tv Macihoz biztató példaként tudjam hozni, csak azért, hogy rájöjjek, miért kellett a Tv Macit reformálni?

Gyerekkoromban nem értettem a hagyományok tiszteletéről szóló szülői és tanári nagybeszédeket, lázadó ifjoncként persze egyenesen ósdi, megkövült, ókori jelzőkkel láttam el a tízévesnél régebbi dolgokat. Közhelyeket kerülve mára nem csupán arról van szó, hogy megtanultam a hagyományt, történelmet, ősöket, nagyjainkat, szakembereket tisztelni, hanem tapasztaltam, mi az érték, és mit takar igazán a fogalom. A több éves hagyomány nem véletlenül több éves és "véletlenül semmi és senki nem lesz naggyá".

A Tv Maciban sem önmagában az értékes nagyságot látom, és nyilván nem önmagában emelném történelmi arcképcsarnokba. Hanem a jelenséget, a tartalmat, és a múltat, amely mögötte van. A három T-és korszakban született, ha jól emlékszem 1964-ben, (egy írás szerint október 23-án!), mikor az időszakban jellemzően művészeink egy része a gyerekirodalmat, a gyermekeknek szóló művészeti ágakat választotta ilyen-olyan szorító okokból. Csodálatos színvonalú gyermeknek szóló alkotások születtek, és nem sorolom a nagy meseírókat, az egyedülálló magyar fordítású szinkronokat, inkább a gyönyörű rajzfilmjeink említésével evezek át a bábművészethez. Népliget, Andrássy úti Bábszínház, tv-s bábfilmek és nagy örömmel egészítem ki a mai remek bábelőadásokkal! Kemény Henrik és Vitéz László - Kossuth-díj, Bródy Vera - Mazsola - Magyar Köztársasági Érdmerend, Koós Iván - Petruska - Kossuth-díj, és Foky Ottó - Tv Maci, Legkisebb Ugrifüles, Misi Mókus, Mirr Murr...- Munkácsy-díj. (Itt elnézést kérek, hogy picit összemostam a rendezőt, a báb- és dízlettervezőt. A pontosság kedvéért a Tv Maci tervezője eredetileg Köber Tibor, majd Koch Aurél)

Életművek, egy élettel teremtett értékek.

Próbálom megérteni és annyira nem szeretném egyoldalúan látni. Volt már a TV Maci életében megújulás, mikor fekete-fehérből színesre váltott, mikor változott egy picit az arca, mikor a csutkababából Paprika Jancsi lett. Kár, hogy akkor nem volt blog, chat, on line sajtó, jó lenne olvasni a véleményeket. De alapvetően nem vesztette el a kedvességét, szerethetőségét és a zenéjét, hogy ne felejtsük a felsorolásból (Pécsi József: Dörmögő Dömötör c. alkotásából, ha jól tudom)!

Utána néztem a mai alkotóknak: Fischer Ferenc, animációs, vizuális kommunikáció szakember, zene: Berkes Gábor. Nem szeretnék ebbe a bekezdésbe többet írni.

A végére hagytam az érzelmi részt. Direkt, mert szerintem ez a lényeg. Vannak ilyen mondások: hazát, vallást, házastársat nem cserélünk! Majd egy másik fórumon vitatkozunk ezen, ezt most átformálom: alvós macit nem cserélünk! Régebb óta fiatalok mélylélektani ugrás a gyerekkorba: az alvós maci mindent tudott rólunk, velünk aludt el, kórházba kísért a mandulaműtétnél, és csak ha feljött az első udvarló, akkor csúsztattuk az ágy alá. Az enyém 38 éves, hullik a fűrészpor, szakad a bunda, átvarrtam a szemét, de nincs a kukában. De ne legyek ilyen öreg nosztalgiázó érzelmes! Tentike, a kisfiamé. Tentike fogalom. Tentike csak 8,5 éves, de sok helyen nyaralt, az egyik keze elkopott, kb. négyszer fürdött életében, de alapvetően akkor van rendben, ha visszanyeri gyereknyál illatát, és bájos szürke színét. (A fiam ezért kinyír pár év múlva, hogy leírtam.)

Olvasgattam a kommenteket, úgy látom a mai kicsiknek sem jön be a számítógépes, plazmatévés, macsós jelleggel ellátott, ám mégis rózsaszín plecsnit az arcán viselő maci (lehet,hogy metroszexuális?, erre nem is gondoltam), és Paprika Jancsiból kék nyúl lett. Kék állatot Lázár Ervinnek engedünk a magyar mesekultúrában!

Küzdünk a magyar szimbólumokkal, retrómenekülésbe kezdünk, át- és reformálunk, próbálkozunk, dühösek vagyunk, értetlenkedünk, azonosulni akarunk egy nagy valamivel. Tisztelt Megújítók, Designerek, Tudatformálók és Tv Macit Leváltó És Ötlettelenül Maci Tv-re Változtatók! Szeretettel kérem, kérdezzék meg, mi van a szívünkben!

Pár napja bakancslistás ötletek járnak a fejemben. Tudtam, mi a lényege, de a napokban leadták valamelyik csatornán a filmet, és aztán tisztázódott is a fogalom.

Vannak olyan írások, melyeket meg kell alkotni, egyszer, egy életben, egy Magnificat pl. ,(ezt Böjte Csaba veti föl valamelyik könyvében), egy köszönő levél az anyukánknak, egy szerelmes vers költői vénától függetlenül, egy szuper motivációs levél az önéletrajzunkhoz, meg egy bakancslista. Vagyis mi mindent akarunk megtenni, mielőtt földobjuk a bakancsunkat?

Azt gondolnám, leülök, és teleírok egyből két oldalt. De nem ment. Mégis miért zakatol az agyamban? A 40-hez van több mint 3 hónap. Az a bizonyos kapuzárási pánik? És mi tartott vissza, hogy ezeket megtegyem idáig is? Tényleg el kell menni a világ tulsó felébe a boldogságért?

A filmek el tudnak ragadni, kijövök a moziból és egy darabig én is egy vagyok a szereplők közül. Egy csomószor elkap az "én is, én is" vágyakozás. Én is le akarok ugrani egy tetőről pisztollyal a kezemben, vagy napernyővel csónakázni egy tavon, vagy megtalálni a kiválasztottat, vagy sört inni reggelire egy frissen lesütött oldalassal, vagy megtanítani egy királyt beszélni!

Szerettem az Ízek, imák, szerlemeket, mert épp akkor néztem, mikor sok hasonlóság volt benne az életemből. Persze egyből elő az olasz szótár, meg az India térkép. Aztán meg dühös lettem, mennyire könnyű a főszereplő csajnak, van egy csomó pénze és ki tud venni egy év szabit, hogy körbejárja a világot, hogy megtalálja önmagát, és hogy egy vegytiszta romantikus helyen épp összeakadjon élete szerelmével.... és ott akartam imádkozni hajnalban egy indiai asramban, hogy hű de jó kis némasági fogadalmas, szakrális élmények jöjjenek...

Viszont nagy kedvenc a Patch Adams, annyi mindennel azonosulok a film szellemiségéből, de hisz ez a művészet lényege... Hozzásegíteni életük végén járó embereket, még a földi létükben az egész lényüket elöntő boldogsághoz, mikor Robin Williams egy idős hölggyel együtt lubickol egy medencényi kifőtt tésztában, annyira meghat!

Lenyűgöz a Róka és a gyerek c. film! Megtanulni tisztelni a vadon élő állatok függetlenségét, és azt, hogy akit igazán szeretsz, el kell tudni engedni.

Nem folytatom a sort, mert rájöttem, hogy ezek átszállingóztak szépen a bakancslistámra, és talán vannak saját - nem csak filmből vett - nagy vágyaim! Egyelőre nem sokat írtam föl, és megnyugtat valahogy, hogy épp elég fiatal vagyok, hogy bármi megtörténjen velem. A legszebb, hogy sokminden már meg is történt!

Nem kell indiai asram, sokkal szebb egy bakonybéli bencés szerezetesekkel imádkozott hajnali zsolozsma, a feszület lábánál halkan szól a többszáz éves dallam, és a lelkemet simítja az isteni béke. Egy királylányt és egy királyfit már megtanítottam beszélni, akiknek az egyik első szavuk az volt, hogy anya. Egy szilveszter reggelén megvolt a habzó cseh sör egy friss husival, és kiszabadítottunk egy szerencsétlen, beteg cicát a menhelyről, a nagymamám meg látja, hogy úgy gyúrom a tésztát, ahogy tőle tanultam. 

Azért egy saját vágyat még elárulok: Hungaroring, a kis pezsgőszínű autómmal:)

Meg szombatra is jut egy igazi balkancslistás kaland!

Nem fejtem ki jobban, mert Királylány és Királyfi már teljesen más hangsúllyal üvölti: Anyaaaaa! Gyere már, ez a hülye nem hagy békééééén!

Édesek! Bakancslista 17. pont: túlélni a kamaszkort!

Mindannyian ismerjük a fekete lyukakat a lakásban, ahová a fél pár zoknik és hasonszőrűek eltűnnek rendszeresen. Az anyag nem vész el...? Akkor nálunk disszidálnak egy párhuzamos világba. A berendezési tárgyaink, háztartási gépeink meg magánéletet élnek és egyáltalán nem természetes nekik, hogy az ON az bekapcsológomb, és én mint működtető szeretném használni. Ha elromlik valami, márpedig havonta megörvendeztet egy kis bosszankodnivaló, akkor először várni kell, nyugiban. Időt kell adni a problémának.  A számítógépemnek két nap relax kell, a mosogatógép unja a szokásos programot és néha meg kell csavargatni a gombjait, viszont kicsapja a biztosítékot, ha egy időben merem használni a vasalóval, a mélyhűtő fölső rekesze meg pikkel a gesztenyepürére. A gyerekeknek, míg kicsik voltak, be lehetett adni egy csomó vicces történetet, pl. hogy a recsegő rádióban a Serci Manók laknak.

E hónapban, Húsvét szép vasárnap délutánjára egy helyes kis dugulás jutott. Pedig annyira a tökély felé haladtunk! Első saját kalács gyönyörű, gyerekek szépen és sokat esznek, sonka, vidámság, bor és vége a böjtnek... és egyszer csak szörcsögő hangok a fürdőszoba felől, majd a kádban találom az ebéd apró maradványait, morzsákkal, trutyikkal, dzsuvákkal, hajszálakkal és egyéb dns mintákkal. Első próbálkozás a zuhannyal, kruttyog a mosdó. Mosogatógép ellenőrzése, szűrőtisztítás, domesztoszozás, látszólag rend. A scrable party  második fordulójánál újra földönkívüli neszek a fürdőszobából. A kádba visszatörtek az előzőek. Persze nincs lefolyótisztító folyadékom. Telefon a szomszédnak, nála rendben van e a csatornahálózat, természetesen igen, de van vegyszere. Éjszakára majd beletöltöm. Addig nyugi, várunk, hátha magától kidugul minden járat, nem kell 10 percenként ellenőrizni! Közben ezermester nagybátyám szétszereli a mosdó alatti csőrendszert és kér egy vödört a fennakadt trutymóhoz. Ami abból kijött! Egy pillanatra még megfordult bennem, hogy áttanulmányozom, mintha az egyik fülbevaló a mosdóban tűnt volna el, de győzött a perisztaltika.

Éjszakai vegyszer reggelre rontott a dolgon, a húsvéti locsolókat nem engedtük wc-re menni. A kis éjjel-nappaliban vettem egy még szuperebb és hatékonyabb vegyszert, de este már a duguláselhárító szakemberek honlapjait tanulmányoztam, ezt nem úszom meg máshogyan. Egy csomó pénz, egy-két sajnálkozó tekintet: hát nincs egy valamirevaló pasi a háznál? Nincs! A gyerek sem akar vízvezeték-szerelő lenni! Még legfeljebb Kököjszi és Bobojszáért aggódik, hogy akkor most hogy jutnak el a lefolyón a tengerhez?! Majd megküzdenek a Gubanc Fenevaddal és utána, jóóó?

Rendben, majd holnap egyeztetek időpontot az egyik ingyenesen kiszálló szakival.

Másnap reggel, muszáj zuhanyozni. Közben időközönként gumikesztű, fertőtlenítés. Nem érdekel, bedugaszolom a kádat, s majd napközben valahogy lefolyik, vagy kimerem belőle a vizet, vagy kihívja az alsó szomszéd a tűzoltókat, vagy lesz valami. Melegvíz, szappanbuborékok, hajnali kósza sugarak a csempén. Magamra tekerem a törülközőt és kihúzom a dugót. És ... kidugult. Egyszerűen mintha hegyi patakként esne a mélybe a víz. Csak álltam és néztem, ahogy a lábszáramat egyre lentebb csiklandozza a vízszint. Pár másodperc és bambán állok az üres kádban. Kész. Megjavult. Hát persze.

Az élet mehet tovább. Magyarázhatják tudományosan, hogy a nagyobb nyomás, meg minden, de csodaként is felfoghatom, valamelyik háztartásért felelős szent közbenjárt értem. Hétköznapi misztikum. És újra hétfő reggel van, és rohanunk, és iskola, és munkahely. De legalább Kököjszi és Bobojsza a tengeren eveznek.

Hogy hívják az elvált fiatal anyukákat? Szingli? Asszony? Kisasszony? Volt hajadon, majd asszony, de elvált, most újra egyedülálló, mert nem él élettársi kapcsolatban sem? Néha úgy érzem villódzó fényekkel ellátott táblácska lóg rajtam: elvált. Egyszerűen látszik. Alapvetően úgy gondolok az egészre, hogy felnőttem a válás közben és a naivság végképp elillant. Végre, persze, épp itt volt az ideje. Nemrég még fennhangon hangoztattam, mennyire megváltoztam, és a régi énem csak egy butácska sodródó lányka volt, az már nem is én vagyok. Önigazolásnak látszik. Pedig épp az az út hozott el idáig.

Most, hogy visszajött a hideg, feltúrtam a télikabátokat. Találtam egy nagyon régit. Gyönyörű, az utcán nem is hordtam soha, mert jelmezem volt. Azt hittem, olyan régi, hogy már csak az emlékek tartják össze. Belebújtam a több évtizedes szövetbe. Nehéz volt, súlya van ennek a régi kabátnak. De körbeölelt. És újra a régi lettem. A vékony, naiv kislány. Én vagyok, és újra magamra húzom a sorsom. És szeretem. Itt lenni, épp így, épp ezzel az élettel.

Akárhová mentem benne, utánam fordultak, egészen különleges a szabása, klasszikusan szép és nőies. Egy olyan jelmez, amely nem álruhaként szolgál, hanem a lényemmé vált. Nem elbújok benne, hanem kiemel.

Lehet rá büszke lenni és mosolyogni benne. A szél meg sem tudja libbenteni, csak a hajam tekergőzik fölötte. És lépdelek az utcán, mint aki épp megtalálta önmagát.

Ez lett az első bejegyzés, ez volt az ünnepi a hétköznapokban. Most vár egy eldugult kád, egy rendetlen tolltartó, a vacsoraasztal morzsái és két egyáltalán nem álmos gyerek, meg egy nindzázó rusnya macska.