Úgy ragyogott kora délután, ahogy elő van írva a nagykönyvben. Teregettem az erkélyen a hófehér suhanású lepedőket. Égette a Nap a vállam, fájt a derekam, azon bosszankodtam, hogy fogalmam sincs, miért hívják ezt a vidéket Kuruclesnek. Idetévedt egyszer a Tenkes kapitánya, vagy mi a jó francért? A húsvéti sonkafőző fazekat be kellene már vinnem. Nyilván nem ez volt a bajom, ki-be járkáltam a mosógép és a szárító közt, nem vettem észre, hogy a hátam mögül, a hegy tetejéről lebucskázik egy óriási széllökés, s mikor a lepedőket már a csipkék követték, az erkélyajtó bevágódott. Nem tudtam kinyitni, sehogy sem. Ott álltam kint egy vékony szoknyában és egy ujjatlan fölsőben, se telefon, se kulcs, se remény, hogy ez könnyen megoldódik. Hátrafordultam, hogy lekiáltok a magasból, hátha jár erre valaki, van telefonja, és fölhívja a nem tudom kit, vagy átintegetek a szemközti házba, de addigra sötét, fekete felhő nyomult be a házak és a hegyek közé. A szél már fölkavarta a szemetet, és dörgött és villámlott, és ahogy előírásszerűen ragyogott az imént, úgy ömlött a zápor abban a pillanatban. A ruhák a szárítón viszont rezzenéstelenül lógtak, közéjük bújtam, de valami tompán megütött a halántékomon... azt hiszem, elájultam.

Megérkezett Athena és Nuca. A portobellói balról telepedett mellém, a funtineli megsimította a fejem.

- Ébredj, Sulammit!

- Mit csinálsz te itt?

Csak bámulok rájuk.

- Miért jöttetek?

- Kiabáltál, hogy: ne, ne, nem akarom, nem lehet...

 - Becsukódott az ajtó és nem tudok bemenni. Az otthonomba.

- Becsapta a tudatalattid! – vihog Athena - Hát nem hallod a fényt, és nem látod a dallamot, Sulammit?

- Megkaptad a könnyeket, de nem ismered a Szelet?- csodálkozik Nuca.

 - Én csak otthon akarok lenni, mint bármelyik másik nő, és kérem a házimunkámat! – méltatlankodom.

- Erre kizárod magad, te kis ügyetlen, a saját lakásodból? - ezen egyszerre derülnek.

- Föl kellene oldoznod már minden ellentétet a lelkedben!

- Vagy fogadd el, hogy a kerek egész jól kijön két törött félből!

Így nevelnek, sok okossággal, odavagyok értük!

- Most itt hagyunk, Sulammit, és legközelebb légy oly drága valami komolyabbal riogatni! – korhol szelíden Nuca.

- Még hogy becsukódott?! Valaki zörget, csak félsz beengedni, nehogy összejárkálja a fényezett padlód! – mosolyog Athena.

Hogy ezek mennyit tudnak nevetni rajtam! Keringőznek körülöttem, félresöpörik a felhőket, hogy legyen elég helyük...

Arra ébredtem, hogy a szempillámról hullanak az esőcseppek, pedig nyoma sincs már az égzengésnek. Fölálltam, leporoltam a szoknyámat, az erkélyajtó tárva-nyitva, és kiteregettem a maradék vizes pizsamát. Fölnéztem az égre, ahol kacajt láttam, csigavonalban libbent egy fűzöld szellő dél felé, kacskaringózva szállt egy folyókék keletnek. Egy kicsit visszabújtam még a lepedők közé, estig vihorásztunk a lányokkal, a Szél volt a telefonzsinórunk.