Virágéknál ég a világ, sütik már a rántott békát, zimmezumm - ezt kezdtük el  tanulni az ének órán, amikor belépett az igazgató bácsi a terembe, és csak leült hátul, de én tudom ám, hogy miért jött, a mama elárulta, mert ő is itt tanít az iskolában, a felsőben magyart, és rajzot, és az igazgató bácsi azért ül be minden második osztályba, amikor ezt a receficéset tanulják a gyerekek, mert ez a kedvenc dala, és nagyon szereti hallgatni, mikor a másodikosok teli torokból csak zengik, és idáig nagyon jó volt az iskolában lenni, a reggel is mindig olyan jó kedvű, mert a mamával együtt sétálunk be, és a Gergőke is  velünk tart, mert ugyanabban az utcában lakik, mint mi, és az anyukája megkérte a mamát, hogy őt is hozza be, én ennek annyira örülök, mert mindent meg tudunk így beszélni, közben a mama rengeteget mesél az ő gyerekkori iskolájáról, így mire beérünk a suliba olyan, mintha kiolvastunk volna egy regényt, tele van a fejünk a sok szereplővel és történettel, de ma minden elromlott. A mamát  továbbképzésre küldték, nagypapa kísért be minket, és az utolsó előtti óra előtt a Szabó Ági elkezdett hangosan kajabálni, hogy eltűnt az olvasókönyve, és volt benne egy tízes, amit a papájától kapott, hogy vegyen iskolabélyeget, és róna narancsot, de soha senki nem kap ilyen sok pénzt a szüleitől, csak ő, mert neki a papája valahol magas beosztásban dolgozik. Sajnos, az Ági egyáltalán nem szeret engem, mert az ünnepélyeken szeretne szerepelni, meg táncolni, de a szavalásra engem választanak, mert én szépen ejtek minden hangot, ő meg selypít, és állandóan azzal szekál, hogy csak azért kapok ötösöket, mert a mama is itt tanít, és megbeszéli a tanáriban a többi tanítóval, és akkor még a lábával is toppantott, mire a tanító néni megkért minden gyereket, hogy nézze meg a padját, nincsen-e ott a Szabó Ági olvasókönyve, és ahogy én lehajoltam, hát egyből láttam, hogy az én írás és matematika füzetem közé van becsúsztatva, a mama nekem pici virágot rajzol fehér ceruzával a könyveimre, az indigókék csomagolópapírra, föl sem tudtam állni, annyira megijedtem, hogy kerül ide az a másik könyv, és akkor most mit fognak gondolni rólam, miért is tettem oda, vagy elloptam a pénzt, és nem mertem először megszólalni sem, dobogott nagyon a szívem, éreztem, és addigra a tanító néni is odajött hozzám,  benézett a padomba, és ő is egyből látta, hogy ott az olvasókönyv. Ági meg összeszorította a száját,  és elindult felém, hogy megrángasson, mert szokott ilyet a lány WC-ben, de a tanító néni megfogta, elkezdett vádolni engem, hogy én egy tolvaj vagyok, és szólni fog az apukájának, hogy rúgják ki a mamát, még mindig nem szóltam egy szót sem, csak éreztem, hogy szorít a torkomban, a tanító néni meg kérdően nézett rám,  hátat fordítottak nekem, és kimentek a tanári asztalhoz. Úgy álltam ott, mint aki a világ mélyére zuhant egy pillanat alatt, s láttam a szemem sarkából, hogy Gergőke jelentkezik csendben, felszólították, fölállt, megköszörülte a torkát, és azt mondta: tanító néninek tisztelettel jelentem, a Kiskatica soha nem venné el senkinek sem a könyvét vagy a füzetét, ebben én egészen biztos vagyok, a mamája minden nap csupa jóságra neveli. És leült, és tudtam, hogy ezért nagyon sokáig fogja piszkálni az összes fiú az osztályban, mert nem is ez a nevem, csak ő hív így engem, már el is kezdték a röhögést, én csak álltam és nagyon lassan mertem csak ránézni a Gergőkére, de azt láttam, hogy nagyon piros az arca. Abban a pillanatban bepillantott a portás néni az osztályba, hogy bocsánat, de a Szabó Ági anyukája még a tornazsákot is beküldte az olvasókönyvvel együtt, mert az Ági otthon felejtette ezeket, és indult az én padomhoz, hogy odaadja nekem az Ági tornazsákját, és akkor egyszerre mindenki tudta, hogy tévedésből került hozzám a könyv is, a pénz is, és igazságtalan volt a tanító néni is, amikor egy kicsit elhitte, hogy én rossz tudok lenni. Hazafele együtt bandukoltunk, a nagypapával, Gergőkével, nem szóltunk semmit, a nagypapa amúgy is szeret hallgatni, néha néztem csak Gergőke felé, és azt éreztem, hogy én egy egész életen át tudnám tisztítani a szemüvegét,  vagy vasalni az ingét, mert nekem annyira jól esett, hogy megvédett és kiállt értem az egész osztály előtt,  ahogy épp mondani akartam, hogy köszönöm, nem vettem észre azt a nagy piros postaládát, és éppen neki mentem, és egyszerre rögtön nagyon fájt a homlokom, éreztem, hogy csorog is valami a szememre, a nagypapa hátra fordult, felkapott, és én szédelegtem egy kicsit, nem is voltam megijedve egyáltalán, lehet, hogy azon a napon már több ijedtség nem maradt bennem, beszaladtunk a doktor bácsihoz a rendelőbe, Gergőke is ott loholt mellettünk, de ott nem csináltak semmi mást, csak bekenték jóddal és ráragasztottak egy nagy fehér gézt. Este már mindenki nyugodt volt, megérkezett a mama is, a papa is, részletesen elmeséltem az olvasókönyvet, Gergőkét, a doktor bácsit, a mama megpuszilta a sebemet, a papa mérgelődött, hogy miért nem varrták össze, még felnőtt koromban is látszódni fog a helye, és akkor halkan kopogtattak a konyhaablakon, mama jött be értem egy perc múlva, mert Gergőke ott állt az ajtónkban, azt suttogta, hogy az apukáját kiküldik dolgozni egy másik országba, egy hónap múlva költöznek, és hogy én ne szólítsam többet Gergőkének, mert ő most már felnőtt lesz, ha ezt az egészet kibírja. Nem szóltunk aztán semmit sem, csak álltunk, neki a bal szeméből indult el a könnye, nekem csak a jobb szememből tudott, mert a másik félig le volt ragasztva. Akkor én nagyon örültem, hogy az a seb örökre ott marad a homlokomon, mert soha, de soha nem akarom elfelejteni ezt a napot.