Pár napja bakancslistás ötletek járnak a fejemben. Tudtam, mi a lényege, de a napokban leadták valamelyik csatornán a filmet, és aztán tisztázódott is a fogalom.

Vannak olyan írások, melyeket meg kell alkotni, egyszer, egy életben, egy Magnificat pl. ,(ezt Böjte Csaba veti föl valamelyik könyvében), egy köszönő levél az anyukánknak, egy szerelmes vers költői vénától függetlenül, egy szuper motivációs levél az önéletrajzunkhoz, meg egy bakancslista. Vagyis mi mindent akarunk megtenni, mielőtt földobjuk a bakancsunkat?

Azt gondolnám, leülök, és teleírok egyből két oldalt. De nem ment. Mégis miért zakatol az agyamban? A 40-hez van több mint 3 hónap. Az a bizonyos kapuzárási pánik? És mi tartott vissza, hogy ezeket megtegyem idáig is? Tényleg el kell menni a világ tulsó felébe a boldogságért?

A filmek el tudnak ragadni, kijövök a moziból és egy darabig én is egy vagyok a szereplők közül. Egy csomószor elkap az "én is, én is" vágyakozás. Én is le akarok ugrani egy tetőről pisztollyal a kezemben, vagy napernyővel csónakázni egy tavon, vagy megtalálni a kiválasztottat, vagy sört inni reggelire egy frissen lesütött oldalassal, vagy megtanítani egy királyt beszélni!

Szerettem az Ízek, imák, szerlemeket, mert épp akkor néztem, mikor sok hasonlóság volt benne az életemből. Persze egyből elő az olasz szótár, meg az India térkép. Aztán meg dühös lettem, mennyire könnyű a főszereplő csajnak, van egy csomó pénze és ki tud venni egy év szabit, hogy körbejárja a világot, hogy megtalálja önmagát, és hogy egy vegytiszta romantikus helyen épp összeakadjon élete szerelmével.... és ott akartam imádkozni hajnalban egy indiai asramban, hogy hű de jó kis némasági fogadalmas, szakrális élmények jöjjenek...

Viszont nagy kedvenc a Patch Adams, annyi mindennel azonosulok a film szellemiségéből, de hisz ez a művészet lényege... Hozzásegíteni életük végén járó embereket, még a földi létükben az egész lényüket elöntő boldogsághoz, mikor Robin Williams egy idős hölggyel együtt lubickol egy medencényi kifőtt tésztában, annyira meghat!

Lenyűgöz a Róka és a gyerek c. film! Megtanulni tisztelni a vadon élő állatok függetlenségét, és azt, hogy akit igazán szeretsz, el kell tudni engedni.

Nem folytatom a sort, mert rájöttem, hogy ezek átszállingóztak szépen a bakancslistámra, és talán vannak saját - nem csak filmből vett - nagy vágyaim! Egyelőre nem sokat írtam föl, és megnyugtat valahogy, hogy épp elég fiatal vagyok, hogy bármi megtörténjen velem. A legszebb, hogy sokminden már meg is történt!

Nem kell indiai asram, sokkal szebb egy bakonybéli bencés szerezetesekkel imádkozott hajnali zsolozsma, a feszület lábánál halkan szól a többszáz éves dallam, és a lelkemet simítja az isteni béke. Egy királylányt és egy királyfit már megtanítottam beszélni, akiknek az egyik első szavuk az volt, hogy anya. Egy szilveszter reggelén megvolt a habzó cseh sör egy friss husival, és kiszabadítottunk egy szerencsétlen, beteg cicát a menhelyről, a nagymamám meg látja, hogy úgy gyúrom a tésztát, ahogy tőle tanultam. 

Azért egy saját vágyat még elárulok: Hungaroring, a kis pezsgőszínű autómmal:)

Meg szombatra is jut egy igazi balkancslistás kaland!

Nem fejtem ki jobban, mert Királylány és Királyfi már teljesen más hangsúllyal üvölti: Anyaaaaa! Gyere már, ez a hülye nem hagy békééééén!

Édesek! Bakancslista 17. pont: túlélni a kamaszkort!