csipke és fazék

Rózsafa virít az ablakom előtt, néked küldöm minden levelét – ettől volt hangos az egész ház délután, mert a mama, a Lenke nagymama és Icu néni bodzaszörpöt és eperlekvárt készítettek a konyhában, és ezt vagy hatszor egymás után elénekelték, ráadásul az Icu néni valahonnan messzi faluból származik, és úgy énekeli, hogy rauzsafa, és mi a papával egész délelőtt gyűjtöttük a bodzavirágot a határban, míg mamáék leszedték az epret a kert végében, az idén olyan sok lett belőle, hogy szóltak az Icu néninek is, hogy jöjjön, mert ő már régóta vágyik egy nagy befőzésre, amióta a Géza bácsit kinevezték főosztályvezetőnek a gumigyárban, fölköltöztek Pestre, egy panelbe, és az Icu néni csak szomorkodik, hogy nincsen rendes konyhája, és egyáltalán nincsen spájza, ahová a szép masnis üvegeket besorakoztatná, de a mama megígérte neki, hogy a mi kamránkban lehet egy egész polca, mert a mi spájzunk akkora nagy, hogy a Mió cica is eltéved benne az egérhajkurászásban. A Géza bácsi pont akkor állt be a Skodájával az udvarunkba, mikor elmostuk az utolsó befőttesüveget is, és az asszonyok kendőt kötöttek a fejükre és kötényt a derekukra, én is kaptam egy szép fehér katicásat, a kendő is meg a kötény is csak ragyogott a fehérségtől, a férfiak meg átmentek a szomszéd Zsiga bácsihoz, akinek volt egy Fiatja és azt olyan nagy érdeklődéssel vették körül, fölhajtották a motorháztetőt, és mosolyogva csodálták, hogy ez nem Zsiguli, vagy Trabant, az Icu néni meg olyan boldog volt, hogy velünk lehetett, hogy fölsóhajtott: nincsen egy kis kontyalávalótok, mire a nagymama már majdnem meg is sértődött, hogy dehogynem, és előhúzta a több éves szederpálinkát a lisztek mögül,  na és akkor jött a danolászás, én nem is tudom, hogy került az üvegbe az a sok eper, nem engedték, hogy ott tébláboljak a tűzhelynél, mert nagyon forrón rotyogott a piros lekvár, csak a bodzaeltevésben segíthettem. Nagypapa egy pillanatra feltűnt szemrehányóan a konyhaajtóban, egyáltalán nem szereti a lekvárokat, akkor jön el az ő ideje, amikor már a lecsók készülnek télire, abban mindig segít, mert csak ő tudja a csípőset rendesen beízesíteni, egyszer meg is kóstoltam én azt az erőset, csak sok kenyeret kellett utána ennem, mert az tényleg tűzpirosra csípte a torkomat, és a nagypapa az operettet sem szerette, és meg sem hallgatta a negyvenhatos sárga villamost, amit a mamáék szerintem már egy kicsit hamisan énekeltek, azt a táncot meg végképp nem kellett volna bemutatnia az Icu néninek, mert kapaszkodott ugyan az asztal sarkába, mégis akkorát perdült az egyik eperdarabkán, hogy csak úgy kalimpált a lába fölfelé, erre meg még jobban kacagott mindenki, én főleg azon, hogy az Icu néninek milyen egy randa a térdharisnyája, és tiszta szerencse, hogy akkor értek vissza a férfiak, Zsiga bácsistul, mikor az Icu néni már föltápászkodott. A mamának éppen akkor a szájában volt a gyűrűsujja, ízlelgette az utolsó epercseppeket, a köténye félrecsúszott, a haja meg félig kibomlott a vállára, és az csak egy kicsit hullámos, de az éppen úgy hullámozik, mint a legszebb festményen, az arca kipirulva a nagy melegtől, s ahogy a papa kinyitotta az ajtót és belépett, akkor egy kis szellő meglebbentette a blúza szegélyét, a papa vagy három percig állt mozdulatlanul és csak bámulta a mama szépséges alakját, mert még a napfény is épp őrá sütött akkor, amikor odalépett a mamához a derekánál fogva megölelte, és megcsókolta a mama eperszirupos ajkát, már csak egy szép zene hiányzott és tiszta Tulipános Fanfan lett volna a papa is, de ehelyett csak annyit suttogott rekedten, hogy kimegyünk a kistelekre megnézni, hogy virágzik-e a cseresznye, mire a Zsiga bácsi egy hang nélkül odanyújtotta a Fiat slusszkulcsot, mert látta, hogy a papa mindjárt ölbe kapja a mamát, és a Fiatban legalább van fék, mert a papa elszaladna a világ végéig. Aztán Zsiga bácsi hazasétált, mert a felesége átkiáltott, hogy kész a vacsora, Icu néni egy kicsit felszisszent, amikor behuppant a Skoda anyósülésére, nagypapa is előjött a műhelyéből, és én igazán nem tudom, a mamáék mit látnak a sötétben a cseresznyevirágokon, mert napnyugta után sem kerültek elő, és Lenke nagymama megengedte, hogy az ő szobájukban aludjak, és odaadta az orgonaillatú óriási dunnát, amit annyira szeretek, kicsit hallgattam még az esti műsort, hát abban is operett volt, egy nagyhangú néni jött le egy lépcsőről és egy baromról áriázott, aki az esőben áll, de olyan hamar elaludtam ezután a vidám nap után, hogy reggelre el is vesztem a nagy dunnában, csak a Mió cica talált meg, mikor a nagymama hajnalban szellőztetett és ő meg besurrant óvatosan, hogy a hideg orrát az enyémhez nyomja.