Itt van május elseje, elseje, énekszó és tánc köszöntse! - daloltuk ezt nagy lelkesen az ének órán, merthogy én arra nem emlékszem, hogy a Felvonulási téren is zengtük volna, csak volt a sör, a virsli, és a lufik, Városliget, iszonyú tömeg, a papám fogta a kezemet, mikor lépdeltünk a Taurus Gumigyár dolgozói feliratú nagy transzparens mögött, alatt, mert én elfértem még alatta is, és annyira mosolyogtak a bácsik és nénik, hogy nekem is nevetni kellett. Libbent a kis szoknyám, ahogy ugrándoztam a furcsa köveken, mert akkor mi még falun laktunk, és nemigen láttunk fekete macskakövet, de aszfaltúton azért már átbicikliztünk a szomszéd faluba, amit én a gyerekemnek egyáltalán nem engednék, de lehet, hogy az én szüleim sem tudták ezt, de azt a papa nagyon is jól tudta, mikor kell megrántani a kezemet és azt súgni a fülembe: meg ne próbáld!, pedig csak integetni akartam annak a három bácsinak az emelvényen, mert ők bizony egész álló nap csak álltak odafönt és integettek a tűző napon, ott volt a feleségük is, és a többi gyerek egyszerre lobogtatta a sós perecét a felnőttek meg a zászlót sok színes szalaggal. Sütött a nap és  annyira sokat gyalogoltunk, hogy én már igencsak szívesen üldögéltem volna a pergő-forgó nagy körhintán, egy csigavonalas színes-mázas nyalókával, és ahogyan abban a filmben láttam, amikor úgy csináltam, mintha aludnék, míg a nagypapáék nézték a villódzó fekete-fehér szépséges képsorokat, úgy akartam én is kacagni a körhintán, azt képzelve, hogy Gergőke utolér, és maga felé fordít, én meg szégyenlősen szorítom a szoknyámat, fel ne fújja a szél. Papa már nagyon örült, amikor végre sört ihatott olyan helyes kis hasas korsóból, az is tetszett nekem, ahogy aranylik a buborék benne és habkoronája van, de nem engedte, hogy belekortyoljak, csak a kisujjamat márthattam bele, és nekem nem volt keserű egyáltalán, ezért is kezdtem várni, hogy felnőjek, mert akkor ihatok a mézszínű sörből, viszont a mustár meg csúnya volt, nem akartam a virslihez, és akkor a odalépett a papa egyik kollégájához egy néni kezében mikrofonnal, és volt vele még egy-két bácsi és hoztak állványt, arra meg rátették a kamerát, olyat is láttam a tévében, amikor a híreket szokta olvasni az a kopasz, de a mikrofonos kontyos hölgy egyáltalán nem híreket olvasott, hanem megbeszélte a Géza bácsival, hogy a lent az utcánkban áll egy kis bál kezdetű dalt fogja kérni a feleségének a házassági évfordulójára, és húsz óra után tudja majd megnézni a televízióban, mert hogy akkor lesz a felvonulók kérték, és a néni engem is megkérdezett, hogy tetszik-e a majális, de én azt mondtam, hogy a Géza bácsi nem is felvonuló, csak a papa hívta meg egy sörre, erre a néni csúnyán nézett, papáék meg nagyot kacagtak és kaptam puncs-csoki jégkrémet, amit rácsöpögtettem virágalakban a népi hímzéses kis blúzomra.  De a papa ennek ellenére megengedte, hogy felüljek a körhintára, nagyon kapaszkodtam, és éreztem, hogy várni kellett volna a sörhab, virsli és jégkrém után, mert ahogy leszálltam a kis ülésről nekem rögtön hányni kellett, csak a városligeti tóig tudtunk szaladni, és szerencsére megérkezett a Géza bácsi felesége, az Icu néni, már nem is adta oda nekem a törökmézet, a papa elrakta a kis kézi táskájába, a briftasliba, akkor a Géza bácsi nagyon rendesen fölajánlotta, hogy elvisz minket haza a skodájával, ne várakozzunk vonatra, erre a papa beígért neki egy barack-kóstolót, amin nagyon csodálkoztam, mert a múlt heti környezetismeret órán kaptam jelest, mert csak én tudtam, hogy mi az a kajszi, és azt is pontosan tudtam, hogy nem május elsején érik az. Este a Tv Maci zuhanyozott is, féltem, nehogy túlságosan elázzon a bundája, és a mama megengedte, hogy megnézzem az esti műsort a tévében, és tényleg beszélt a Géza bácsi, az is látszott, hogy sörhabos a bajusza és egy kicsit böffent, amikor az Icu néninek kéri a dalt, de nekem még csak a kis masnim szegélye sem látszódott egyetlen pillanatra sem. Hamar elaludtam, de az éjszaka közepén fölébredtem arra, hogy az Istu, a mama bátyja a szomszédban már megint tekergeti a rádiót, a szabad hangot, és hallgat egy csudaszép zenét, tüptürüptürüptürüptürüp, ték ö vók an dö vájd szájd, és azt mondta a bemondó bácsi, hogy az a dal 1972-es, de hiszen akkor születtem én is, holnap megkérem a papát vegye meg nekem lemezen, mert a két szem borsökröcskét már nagyon unom, és úgyis jön a szülinapom. Tehát várom már, hogy felnőjek, hogy én is vigyem a gyerekemet a ligetbe, de nem engedem túl hamar fölülni a körhintára, és nagyon fogom szorítani a kezét, mint ahogy nekem is a papa, mert hallottam, hogy a Sárvári Péterke meg elveszett, és három órát várt egy hangosbemondónál az anyukájára, csak azt nem tudom, kinek fogunk integetni, mert azok a bácsik már biztos meghalnak addigra, de nem is a sok színesség lesz a legszebb, hanem a habkoronás sör, de az én gyerekem is csak a kisujját márthatja majd bele, hogy várjon ő is, mire felnő.